Ismételten a szén-monoxid mérgezésről

István hívott két nappal ezelőtt telefonon este 9 óra tájban. Véletlenül vettem észre hívását a telefonom világító kijelzőjén, mert a készüléket lehalkítva felejtettem egy tárgyalás után.

  • Képzeld, lehet, hogy szén-monoxid mérgezést kapott az egész család! Mit csináljunk?
  • Azonnal menjetek ki a szabad levegőre és hívjátok a mentőket és a tűzoltókat!
  • Már kint vagyunk.
  • Mi történt?
  • A nagyobbik fiam rosszul lett az emeleti fürdőszobában, összeesett. A kisebbik szólt, hogy mi történt. Felszaladtam, de én is úgy éreztem, hogy rögtön elájulok, ezért le kellett feküdnöm. Kiabáltam a feleségemnek, hogy segítsen, mert én is rosszul vagyok. Mire ő is azt mondta, hogy szédül, fáj a feje. Ekkor ugrott be, hogy lehet, hogy szén-monoxid mérgezésünk van! Nem tudtam felkelni, szerencsére a kisebbik gyermeknek még tudtam mondani, hogy azonnal nyissanak mindenhol ablakot, és emellett tudtuk elhagyni a házat.”

A bűnös egy bekapcsolva hagyott konyhai elszívó berendezés volt, mely hatására a régi gázkazán égésterméke a kéményből visszaáramlott a lakásba.

A fentiek apropóján nem hiábavaló átismételni a szén-monoxid mérgezéssel kapcsolatos ismereteket.

A szén-monoxid egy színtelen, szagtalan gáz, mely tökéletlen égés során keletkezik. A vörösvértesek oxigénkötő fehérjéjéhez (hemoglobin) sokkal erősebben kötődik, mint az oxigén, ezért szén-monoxid mérgezéskor a szervezetben oxigénhiányos állapot lép fel, mely segítség hiányában egyre súlyosbodik, maradandó károsodást, halált okozhat.

Mivel érzékszerveink elől rejtve marad, ezért a fellépő oxigénhiány tüneteit nagyon pontosan ismernünk kell, és mindenképpen gondoljunk a szén-monoxid mérgezés lehetőségére, ha a kezdetben nem specifikus tünetek zárt térben jelentkeznek. Ilyen figyelemfelhívó jel a hirtelen fellépő fejfájás, szédülés, fülzúgás, hányinger, zavartság, kábultság, fáradtságérzés, ájulásérzés, kipirulás. Soha ne vegyük félvállról ezeket a jeleket, ha nem vagyunk egyedül, akkor kérdezzünk rá, hogy mások is tapasztalják-e ezeket!

Azonnal nyissunk ablakot, illetve menjünk mindannyian a szabad levegőre, és értesítsük a mentőket, tűzoltókat!

Amennyiben a kezdeti tünetek ellenére a szén-monoxiddal telített légtérben maradunk, akkor izombénulás, eszméletvesztés következtében nagyon gyorsan magatehetetlenné válunk, és segítség híján elkerülhetetlen a halál.

Nagyon fontos, hogy szén-monoxid mérgezés gyanúja esetén mentésre csak akkor vállalkozzunk, ha azt a nyílászárok gyors kitárása mellett, légvétel nélkül véghez tudjuk vinni. Ellenkező esetben magunk is áldozattá válunk. A mentés megkezdése előtt megkezdése haladéktalanul hívjunk szaksegítséget (mentők, tűzoltók)!

A legokosabb, amit tehetünk a szén-monoxid mérgezés tekintetében, az a megelőzés. Rendszeresen ellenőriztessük kazánunkat, kéményünket, és szerezzünk be akár több szén-monoxid érzékelőt és riasztót a lakásba!

dr. Kovács Tibor
Orvos – igazgató
Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Bejelentkezés online: https://svabhegy.eu/kapcsolat/
Cím: 1037 Budapest, Bokor u. 17-21.

Amennyiben érdekesnek találta ezt az oldalt, kérjük, ossza meg ismerőseivel, hogy ha kell, számukra is segítséget nyújthassunk!

TETSZIK, MEGOSZTOM MÁSOKKAL IS!

 

 

Honlapunk cookie-kat használ a látogatói igény maximális kiszolgálása érdekében. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát ezen a webhelyen.
0

Kosár

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH