Allergia – szombat februárban és márciusban

Magyarországon a tél vége felé már megjelenik az első pollen, a mogyorófélék allergénje a levegőben. Igencsak aktuális, hogy azoknak is segítsünk, akiknek már van tudomásuk arról, hogy allergiások a mogyorófélékre és azoknak is, akik csak annyit érzékelnek, hogy gyermeküknél hetek óta tart a náthás, köhögős állapot, amely nem múlik, esetleg saját magukon észlelik a túlzottan hosszan tartó tüneteket.

A betegek gördülékeny ellátásáért február utolsó szombatján (02.24.), illetve március második szombatján (03.10.) is szeretettel várjuk mind TB finanszírozott rendelésünkre, mind magánellátásban kedves pácienseinket.

A kivizsgálás után a cél az, hogy a szervezet, amely ártalmas anyagként ismeri fel az aktuálisan a levegőben levő pollent, inkább kezelje azt, és a tünetek hosszú időre, vagy akár örökre nyomtalanul eltűnjenek.  Ebben igyekszünk segíteni a hozzánk forduló gyermek és pácienseinknek. A diagnosztizált allergiák jelentős részét (pl. poratka, fűpollen, parlagfű, üröm) lehet, úgynevezett immunterápiával kezelni, amely terápiánál lényeges, hogy időben, a pollenszezon előtt jó néhány hónappal kezdődjön el a kezelés. Akinek tehát most tavasszal elindulhat az immunterápia, amely során a szervezetet hozzászoktatjuk a tüneteket kiváltó allergénhez, nagy az esély arra, hogy a következő évi szezont már lényegesen kevesebb tünettel vészeli át.

Indul az allergiaszezon

A februárban elindult mogyorófélék után következik a többi korán virágzó fa virágzása, majd a levegőbe kerülnek pázsitok pollenjei. A nyírfa, nyárfa, fűzfa virágzásával azonos időben tehát nem kímélnek minket a fűfélék sem, amelyek kitartanak egészen az őszi időszakig. Ha tartósan vizes orrfolyás, köhögés, szem- és orrviszketés áll fenn, érdemes az allergiára gondolni és mielőbb utána járni a kérdésnek. Ha sikerül időben kideríteni a panaszokat okozó allergént, akkor jó esély van arra, hogy az immunterápiás kezelések hatására a beteg 2-3 év múlva meg sem érzi a pollenek jelenlétét. Ha viszont később derül fény a tünetek hátterére, akkor az adott évben nagy valószínűséggel csak az akut tünetek csillapíthatóak.

Forduljon hozzánk!

Rendelőnkben a legmodernebb diagnosztikai és kezelési módszerek állnak rendelkezésre. A diagnózis után így sikeres kezelést tudunk alkalmazni. Elsőként bőrteszttel vagy a vérből végzett specifikus immoglobulin (IgE) vizsgálatokkal elvégezzük az érzékenység igazolását (https://svabhegy.eu/borproba/). Pozitivitás esetén alkalmazzuk az úgynevezett molekuláris, vagy komponens alapú diagnosztikát, amellyel az allergia meghatározása sokkal pontosabb, a kezelés célzottabb lesz. Az antihisztamin, esetenként szteroid kezelés inkább tüneti terápiának számít napjainkban. Az immunterápia ezzel szemben befolyásolja az allergia alapmechanizmusát és valódi gyógyulást eredményezhet. Mivel a szervezet toleranciájának felépítésére időre van szükség, ezért szükséges jóval az adott allergiás szezon előtt elkezdeni a kezelést és azt három egymást követő évben megismételni.

Jöjjön el rendelőnkbe, és a gyors kivizsgálás után, korszerű, személyre szabott kezelést biztosítunk.

Bejelentkezés rendelésre: + 36 1 44 33 200

Svábhegyi Gyermekgyógyintézet

Bejelentkezés online: https://svabhegy.eu/kapcsolat/
Cím: 1037 Budapest, Bokor u. 17-21.

Amennyiben érdekesnek találta ezt az oldalt, kérjük, ossza meg ismerőseivel, hogy ha kell, számukra is segítséget nyújthassunk!

TETSZIK, MEGOSZTOM MÁSOKKAL IS!

Honlapunk cookie-kat használ a látogatói igény maximális kiszolgálása érdekében. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát ezen a webhelyen.
0

Kosár

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH