Vérszegénység, hajhullás gyermekkorban

Ha a gyermek kicsit fáradékonyabb, étvágytalanabb, esetleg szédül, csökken a teljesítőképessége, figyelmetlenné válik, gyakran vérszegénység állhat a háttérben, amellyel érdemes szakorvoshoz fordulni.

Valóban vérszegény a gyermek?

Ilyenkor tavasszal, különösen a hosszúra nyúlt tél után, mi felnőttek is hajlamosak vagyunk a tavaszra fogni a fáradékonyságot. A gyermekek esetében már egy egyszerű (akár ujjbegyes) vérvételből tájékozódhat a hematológus szakorvos arról, hogy a tünetek valóban vérszegénységre utalnak-e? Rendelőnk gyermek hematológusa dr. Benyó Gábor.

Vashiányos vérszegénység

Ha lassan alakul ki a gyermekkori vérszegénység, a szülőknek nem feltétlenül tűnik fel, hogy a gyermek vérszegény, hiszen az aktivitása, vitalitása nem változik feltűnően. Ahogy a gyermek esetleges sápadtabb arcszíne sem észrevehetően más, mint az addig megszokott.

A vérszegénység sok fajtája közül Magyarországon népbetegségnek számít az úgynevezett vashiányos vérszegénység. A gyermekek főként a vérszegénységnek ezen típusával  kerülnek gyermek-hematológus szakorvoshoz.

A hematológus az okokat keresi

A hematológus – mint a vérképző szervekkel foglalkozó gyermekorvos – feladata az, hogy tisztázza, valóban vashiányos vérszegénység, vagy esetleg egyéb örökletes vérszegénység áll-e a tünetek hátterében. Ritkán az is előfordulhat, hogy krónikus betegségekhez társul vérszegénységgel járó állapot, ebben az esetben a vérszegénység, mint első tünet jelentkezhet.

Hajhullás, mint tünet

A vérszegénység járhat hajhullással pontosabban az állapotot jelezheti hajhullás. Ha ez a tünet megjelenik, semmiképpen sem szabad kivizsgálás nélkül hagyni!

A legfontosabb, hogy a vérszegénység pontos okára fény derüljön, mert az elkezdett kezelés csak akkor lehet hatékony, ha a kiváltó okot kezeljük. Ha a vérszegénység kezelés nélkül marad, fokozódhatnak a fáradékonysággal kapcsolatos tünetek és panaszok, elmarad a gyermek fejlődése, a növekedése, idegrendszeri tünetek kialakulására, krónikus esetben egyéb szervek károsodására is lehet számítani.

Fontos a tapasztalat

Rendelőnk gyermek-hematológusa dr. Benyó Gábor több évtizedes szakmai tudással vizsgálja, kezeli és gyógyítja a hozzá forduló gyermekeket.

Gyakran keresik fel dr. Benyó Gábor rendelését azok a szülők is, akiknél valamilyen örökletes vérképzőszervi problémát fedeztek fel az életük folyamán, és szeretnék megtudni, vajon a gyermekük örökölhette-e, érintett lehet-e hasonló vérképzőszervi problémában.

dr. Benyó Gábor rendelése: kedd 17.00-20.00 –ig.

IDŐPONT EGYEZTETÉS RENDELÉSEINKRE: +36 1 44 33 200

Bejelentkezés online időpont foglalási rendszerünk segítségével gyorsan, közvetlenül a választott orvoshoz, várakozás nélkül, akár hétvégén vagy ünnepnapokon is az alábbi linken:
https://svabhegy.eu/regisztracio-bejelentkezes-idopont-foglalashoz/

SVÁBHEGYI GYERMEKGYÓGYINTÉZET

Cím: 1037 Budapest, Bokor u. 17-21. II. emelet
Telefon: +36 1 44 33 200
Fax: +36 1 395 8363  
Email: maganrendeles@svabhegy.eu

Amennyiben érdekesnek találta ezt az oldalt, kérjük, ossza meg ismerőseivel, hogy ha kell, számukra is segítséget nyújthassunk!

TETSZIK, MEGOSZTOM MÁSOKKAL IS!

 

Honlapunk cookie-kat használ a látogatói igény maximális kiszolgálása érdekében. Az oldal használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát ezen a webhelyen.
0

Kosár

START TYPING AND PRESS ENTER TO SEARCH